2017. április 6., csütörtök

Házi sajttojások húsvétra


Amióta írtam a házi sajtról, megszámolni sem tudom, hányszor készítettem - persze szerencsém van, minden reggel egy házi tejet áruló gazda mellett megyek el, így könnyű megvenni hozzá az alapanyagot. A legutóbbi beszerzésnél gondoltam arra, hogy nemsokára húsvét, és akkor biztosan készítek megint házi sajtot - ekkor villant be az ötlet, amiről azt éreztem (szerényen), hogy zseniális :-) Ugyanis arra gondoltam, a házi sajt húsvétkor akkor lenne a legtökéletesebb, ha tojásformában készülne: ennél idényjellegűbb és ünnepibb finomságot nehezen tudok elképzelni.
Ezért elővettem a szétnyitható tojásokat, amelyeket régebben dekorációnak használtam (nagyobb kreatívhobbi-webáruházakban kaphatók):





A korábban már posztolt (ide kattintva olvasható) recept alapján elkészítettem a sajtmasszát, a tojások két felébe adagoltam, és összecsuktam.
A receptben lévő mennyiség persze ennél jóval nagyobb, lehet esetleg felezni, vagy minden gond nélkül megenni a maradékot :-)





Kihűlés után szétnyitottam a tojásokat, és kivettem a sajtokat - gyönyörű tojásformájúak lettek, többen keménytojásnak gondolták első ránézésre :-) 
El lehet készíteni medvehagymával, diódarabokkal, paprikával, bazsalikommal, tehát gyakorlatilag bármivel - mindenképpen az ünnepi asztal díszei lesznek. :-)














6 megjegyzés:

  1. Én sastojásnak olvastam elsőre :)
    Fülöpke

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Arra én is kíváncsi lennék, hogy kell házilag sastojást barkácsolni :-)

      Törlés
    2. Hiszen már sikerült is :)

      Törlés
  2. Nagyon guszták ezek a tojások! :o) Köszi a receptet!!!

    VálaszTörlés